Templomunk története

Újpest-Rákospalotai Esperes-kerület
BUDAPEST- ÚJPEST- Szent Józset plébánia
Az újpesti Főplébánia egyháztanácsa a váci püspök kezdeményezésére 1932. február 15-én határozott arról, hogy az „Újpest-turján"-nak nevezett városrészen templomot épít. A várostól adományozott telken (696 m2) a Katona József u. és a Nap u. találkozásánál épült fel a templom (355 m2), amelynek terveit Aggházy Tibor készítette, kivitelezésével pedig a Szilágyi-Schrott céget bízták meg. Az új templomot 1934, augusztus 26-án szentelte fel Haneuer Á. István váci püspök Szent József tiszteletére, tekintettel a környéken lakó munkás és iparos lakosságra. 1934-36 között hitoktatók, káplánok látták el a templomot. 1946, április 12-én Pétery József váci püspök önálló lelkészséget szervez -kijelölve határait -, majd 1947-ben plébánost nevez ki. A templom freskóit Takács István festőművész 1975-ben készítette. Az orgonát 1982-ben a Váradi és fia cég építette. 1995-ben Molnár László építészmérnök tervei alapján közösségi teremmel bővítették a sekrestyét. A plébániaépület 1958-ban eltartási szerződéssel került az egyházközség tulajdonába. A plébánia az 1993-as egyházmegyei határrendezés során került a váci egyházmegyétől az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez. 2001-ben a régi plébániaépület eladásra került, és egyházmegyei segítséggel új plébániaépület épült a Nap utcában, Urbán Gábor atya plébánossága alatt. 2004-ban a templomot a falak kifelé dőlése miatt életveszélyessé nyilvánították. 2005-ben a templom falai és tetőszerkezete megerősítésre került, és teljes új külső felújítást is elvégeztek a templomon, az orgona is teljes felújításra került. Felújítási-megerősítési tervek: Juhász Gábor, kivitelező: Faragó-Alpin Bt, megbízó plébános: Horváth Zoltán. 2006-ban elkészült a kórus feletti színes üvegablak, a szentélyi üvegablakok felújíttattak.

 

Búcsú: május 1. Anyakönyvek:1947-tól. Lakosok száma: 12 000
Hívek száma: 7 000

Az egyházközség határai: Elem u.-Rózsa u. (mindkét oldala)-Mun¬kásotthon u. -Erzsébet u. -Nyár u. -Berda József u. -Mártírok u. -Dugonics u. Madridi u.-vasútvonal.

 

PLÉBÁNOSOK: Kreuzinger Géza 1947- ; Vass Gyula 1955- ; Dr. Varsányi Lajos 1956-; Dr. Rácz Károly 1963-; Dr. Sólyom Sándor 1972-; Vangel lmre 1984-; Füles Lajos 1987-; Pásztor János 1988-; Baji János 1990-; Urbán Gábor 1992-;Horváth Zoltán 2004-;Molnár István 2007-